Pályázati támogatásból sikerült bővíteni az elmúlt esztendőben a Szakkollégiumi Zenekar hangszerkészletét. A támogatást Magyarország Kormánya nyújtotta Intézményünk számára.
A Szkkollégium működését 2021-2022-ben is Magyarország Kormánya támogatta.
Karácsonyra hangolódva, Advent harmadik hetében ismét "mennyei vacsorában" lehetett része a gecsés közösségnek.
Magyarország Kormányának a támogatásával a 2020-as esztendőben a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészszégügyi Szakkollégiumban folytattuk az intézmény fejlesztését illetve eszköztárának bővítését.
Magyarország Kormányának támogatásával 2020-ban a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészszégügyi Szakkollégium egy kisbuszt és számítástechnikai eszközöket vásárolt.

2019. október 12-13. között a Maros megyei Palotailvára kirándultunk. Összerázó tábort tartottunk, mert fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget biztosítsunk a már bentlakó és az újonnan beköltözött diákoknak, hogy megismerjék egymást.

2019. március 9-én és 16-án került megrendezésre a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium által szervezett Csomózási- és varrástechnikák a sebészetben nevű workshop. A műhelymunkák célja az volt, hogy a szakkollégiumi előadások mellett, a diákok gyakorlati vonatkozású tevékenységeken is részt vehessenek, így kiegészítve és felfrissítve az egyetemi gyakorlati oktatáson megszerzett tudásukat.