Magyarország Kormányának a támogatásával a 2020-as esztendőben a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészszégügyi Szakkollégiumban folytattuk az intézmény fejlesztését illetve eszköztárának bővítését. Az elnyert támogatásból a Szakkollégium udvarán szükséges tereprendezési munkálatokat végeztünk, kerítést, szeméttárolót valamint bicikligarázst építettünk.
A támogatásból ugyanakkor a Szakkollégium mindennapos életében használt eszközöket vásároltunk úgy, mint az adataink biztonságos tárolásához szükséges NAS-rendszert, valamint egy új hangszert a zenecsapat számára.
Végül pedig az elnyert támogatásból valósítottuk meg az éves reklám-, és médiakiadásainkat is, képeslapokat, határidőnaplót, bögréket és golyóstollakat készítettünk.

Ezúton is köszönjük a támogatást Magyarország Kormánya Nemzetpolitikai Államtitkárságának!