Felvételi 2015-2016

Az Erdélyi Református Egyházkerület felvételt hirdet a 2015-ben alapított Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumba keresztyén diákok számára. Az első felvételi után üresen maradt helyek száma 49.

A Kollégium Marosvásárhelyen, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épületében található (Padurii – Erdő utca 7b). A helyekre kizárólag a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar vagy román tagozaton tanuló magyar anyanyelvű hallgatói, valamint a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskola diákjai pályázhatnak, a következő kritériumok szerint:

-        azok a MOGYE hallgatók, akik az elmúlt tanévben legalább 50 kreditpontot értek el

-        azok a Református Asszisztensképző Főiskolai diákok, akik összes vizsgájukat letették a 2014-2015-ös tanévben

-        a 2015-ben sikeres felvételit nyert elsőéves hallgatók

A jelentkezéshez az alábbi iratok szükségesek:

-        az www.bodpeter.ro honlapról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lap - (eredeti)

-        1 db igazolványkép

-        a legutóbbi 2 lezárt félév tanulmányi eredményét igazoló okirat (amennyiben ez az

egyetemen még nem elérhető, egy kreditpontokat igazoló irat) - (másolat)

-        a 2015-ben felvételizőknél az érettségi és a felvételi vizsga eredményét igazoló okirat - (másolat)

-        a felsőoktatási képzésben való részvételről szóló okirat (index) - (másolat)

-        1 oldalas kézzel írott önéletrajz - (eredeti)

-        személyazonossági igazolvány másolata

-       gyülekezeti vagy kollégiumi (református kollégiumot végzettek esetében) lelkipásztor  ajánlása - (eredeti)

A másolatokra kérjük ráírni a következőt: „az eredetivel megegyező másolat” + aláírás

Az iratokat dossziéban lefűzve, ajánlott levélben, vagy gyorsfutárral (nem személyesen)

kérjük elküldeni a következő postacímre: Gecse Dániel Orvosi Szakkollégium, Tirgu Mures, Str. Mihai Eminescu, nr. 22., cod postal: 540331.

Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 31. (a jelentkezéshez szükséges iratok beérkezésének dátuma)

Felvételi Bizottság megalakulása, a jelöltek első rangsorolása: 2015. szeptember 4.

A felvételi meghallgatás beosztásának e-mailben való kiküldése: 2015. szeptember 5.

Felvételi időpontja: 2015. szeptember 7., reggel 9 óra (a Felvételi Bizottság csak az

általa alkalmasnak ítélt jelölteket hívja be meghallgatásra). Helyszín: Kálvin Otthon, Marosvásárhely, M. Eminescu u. 22.

A Felvételi Bizottság döntéséről minden jelentkezőt helyben, vagy e-mailban értesítünk.

További információ a 0749-146125-ös telefonszámon, vagy a gecsekollegium@gmail.com e-mailcímen igényelhető.

Created by DirectWEB in 2009 ©
Vendégkönyv Foglalás Elérhetőségek Webvázlat